99 napja hogy el mentél....
2014. július 1., kedd
Legfontosabb!
Kezdet..
Kedves Harry,
Már két hete, hogy itt hagytál bennünket. Még mindig nem tudtam megküzdeni ezzel a tudattal. A fiúk elküldtek egy terápiára, mondván az majd segít felejteni. De, én nem tudok felejteni. Te vagy az egyetlen dolog, amin jár az eszem. A fejed, tele buja fürtökkel, ahogy a mosolyod felvilágított egy szobát, a zöld szemeid, amit annyira szeretek. Téged lehetetlen elfelejteni. Nem akarlak elfelejteni.
Természetesen a srácok aggódnak miattam. Én is aggódok az állapotom miatt. A gyógyászom is aggódik, ugyanúgy,és azért hozta nekem ezt a naplót, hogy letudjam írni a legbelső gondolataimat. Oda kéne adnom ezt neki minden héten, hogy elolvassa, de olyan furcsa érzés a kezébe adni. A legtöbb gondolatom körülötted forog, úgy sejtem azért akarja elolvasni, hogy biztos legyen benne, rendben vagyok.
De hogy őszinte legyek, nem vagyok jól, és igen, tisztában vagyok vele, hogy ezt is el fogja olvasni. De az igazság kitudódik, előbb vagy utóbb, igaz? Soha nem mondta kifejezetten, hogy mit írjak, csak azt, hogy írnom kell. Szóval, neked írok. Remélem nem baj. Azt akarom, hogy tudd, hogy dolgoztam fel ezt az egészet.